Celldömölki Ex Elnök blogja

"Múlékony életünkben arra törekszünk, hogy valami maradandót alkossunk"( Eötvös L. )"Az igazság csak annak fáj aki hallja, aki olvassa annak gyógyír"(Németh Z.)

Fideszes választói képviselet: 130 ezer vagyonőr és az ország érdeke háttérbe szorítva néhány tisztségviselő egzisztenciájával szemben

 

A vagyonőr szakmában uralkodó munkavállalói kiszolgáltatottság, szabályozási káosz egyértelműen ágazati reform és érdekvédelem után kiállt. Élen a kötelező kamarai tagság megszüntetésével, hiszen az egész semmi másról nem szól 130 ezer ember számára, minthogy be kell fizetni a tagsági díjat, amiért cserébe semmit nem kapnak. Aki nem fizeti be, az repül, a kamara bevonatja a működési engedélyét a rendőrséggel. Mert nem tejelt. És erre jogszabály ad felhatalmazást.

Nyáron írásbeli kérdés formájában meg is tudakoltam a belügyminisztertől, hogy mikor szándékoznak kezdeni valamit ezzel a problémával. A kérdés annál is inkább sürgető, mert a kötelező kamarai tagság szembe megy az EU-s irányelvekkel is, legkésőbb 2009 végéig kellett volna a jogharmonizációt véghezvinni (itt jegyzem meg, hogy meg sem hozhatták volna már ezt a törvényt, ugyanis akkor már életben volt az azt tiltó EU-direktíva… na de egy balliberális kormánynak még ezt is lehetett). Nem történt meg a jogharmonizáció, ennek örömére 2010-ben az Európai Bíróság busás bírságot szabott ki hazánkra. Amit persze mindannyiunk adójából kell majd kifizetni.

Kérdésemre a válasz konstruktív volt: tervezik a szabályozás felülvizsgálatát. Nem is olyan sokára a minisztérium elkészítette javaslatát, ami, bár messze volt a tökéletestől, de sok szempontból lényegesen jobb volt a mainál. A „társadalmi egyeztetések” során azonban az egyes gazdasági érdekcsoportok kérésének figyelembevételével folyamatosan puhult, a végeredmény pedig több kérdést és felháborodást is szült.

Például az eredeti tervekkel ellentétben miért csak 2012. január 1-jétől akarják megszüntetni a kötelező kamarai tagságot? Egy jogellenes állapotot miért akarnak még egy évig fenntartani? A Kamara értelmét, hasznát, szükségességét 130 ezer ember nem látja – hiszen minden ágazathoz kapcsolódó nyilvántartási, engedélyezési, ellenőrzési feladatot a rendőrség lát el –, viszont az ő 60-70 ezres havi fizetésükből a semmire még jobban fáj kifizetni sok ezer forintot. Esetleg az etikai vétségek kezelését lehetne hangoztatni, ha ’98 óta nem kizárólag tagdíj-nemfizetés miatt került volna sor etikai eljárásra. Pedig akadna tennivaló e téren (is). Az ágazat szereplői semmit nem vennének észre akkor sem, ha máról holnapra megszüntetnék a kötelező kamarai tagságot.

Az EU-s jogharmonizáció elmaradása a bírságon (és várható újabbon) kívül azért más veszélyt is rejt. Ugyanis, ha egy szemfüles spekulatív külföldi székhelyű vállalkozó idejön hazánkba, és bizonyítékokkal támaszt alá egy sok milliárdos szerződési lehetőséget, amivel azért nem tud élni, mert nem hajlandó felvállalni a kötelező kamarai tagságot – miért is tenné, hiszen ez EU-jog-ellenes! -, akkor bizony az elmaradt haszon tekintetében kártérítési pert indíthat Magyarország ellen, amit meg is fog nyerni. Gyakorlatilag egy évet hagynak az ilyen spekulánsoknak, hogy a magyarországi, immár nemzetközileg is jól ismert jogharmonizációs mulasztást kihasználva akár tízmilliárdos kártérítésekkel csapolják meg a magyar államkasszát. Ami, ne felejtsük el, a mi befizetett adónk. Ennyivel kevesebb jut majd másra… És, ismerve a nemzetközi korrupciós csatornákat, lesznek jó páran, akik ezt meg fogják csinálni. Tehát súlyos érvek szólnak a kötelező tagság további fenntartása ellen.

És miért kell a kamarát kötelező jelleggel bevonni az ágazati szakképzés, továbbképzés rendszerébe, a követelményszintek meghatározásába? Kétségtelenül nagy visszaélések vannak ezen a területen is, erről, azt hiszem, mesélhetne a vagyonőr társadalom. De erre csak a szigorúbb szabályozás és ellenőrzés nyújthat megoldást, mindezt állami kézben, ahogy eddig is volt. Mit is várhatnánk a Kamarától, ahol számos vezető tisztségviselőnek komoly érdekeltségei vannak az ágazati szakképzés és továbbképzés terén? Ez csak újabb hátsó lehetőség lenne saját gazdasági érdekeik érvényesítésére, és a többiek kiszorítása révén a monopolhelyzet, és ezzel a csillagászati árak és kiszolgáltatottság megteremtésére. Ez lenne a híres korrupció ellenes harc?

És miért nem változtatták meg a működési engedélyek 5 éves lejáratát határozatlanra – hiszen ilyen előírás mellett csak határozott idejű munkaszerződést lehet kötni, és mindenki tudja, hogy ez mennyi hátránnyal jár. Egy egész ágazat összes dolgozója hátrányos megkülönböztetésben részesül így.
Ezeket szóvá is tettem a Házban az általános vita során, és megtettem a szükséges lépéseket, benyújtottam a módosító javaslatokat, melyeket a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság február 8-án tárgyalt.

Érvek nélkül

A bizottsági ülésen a Kormányt Felkai László államtitkár képviselte, aki elmondta, hogy a Kamara szakképzés- és továbbképzés-rendszerébe történő kötelező jellegű bevonására azért van szükség, hogy közfeladatot adjanak ennek a szervezetnek, és így megmaradhasson köztestületnek. Hogy erre miért van szükség, arra már nem válaszolt az államtitkár úr. Miért kell körmünk szakadtáig ragaszkodni egy olyan szervezethez, aminek értelmét tagjai nem látják, szükségük nincs rá, hasznos tevékenységet nem tud felmutatni (ugye a Miss Sercurity szépségverseny megrendezése nem ez a kategória?), és amely évek alatt nem tudta megtölteni létét olyan tartalommal, hogy az értelmet nyerjen, és akár magától is fennmaradjon. Inkább bele sem gondolok, hogy vajon állami pénzekből mennyi osztható ki köztestületnek…

Az 5 éves működési engedély határozatlan idejűre módosítását, fokozott ellenőrzés kiépítése mellett tulajdonképpen pártolta a kormány képviseletében az államtitkár úr, azonban véleménye szerint ehhez még számos szabályozást hozzá kell igazítani, tehát így magában nem elfogadható. Értik? Nem az a reakció, hogy akkor szavazzuk meg, mert jó és jogos kezdeményezés, és tegyük hozzá még x, y és z törvények módosítását, hogy teljes legyen a rendszer. Nem, inkább úgy ahogy van, szavazzuk le. Egy olyan kormánytól és kormánypárttól, ahol a benyújtott törvényjavaslatokban hemzsegnek a jogtechnikai és helyesírási hibák, több mint cinikus egy ilyen reakció.

És a vége, a kötelező kamarai tagság megszüntetésének elodázása. Ez a válasz tetszett a legjobban. Két indoka volt Felkai László államtitkár úrnak. Mivel ez egy komplex törvénymódosító javaslat, és vannak olyan részei, amiknek a hatályba léptetéséhez idő kell, ezért maradt a 2012. január 1-je. Nem jött reakció arra a válaszomra, hogy látott már olyat a Tisztelt Ház, hogy egy törvénymódosító javaslaton belül egyes részekre különböző hatályba léptetési időpontok legyenek megadva. Tehát meg lehetne adni erre külön, mondjuk 2011. április 1-jét (ahogy a módosítóm szólt). De még ennél is izgalmasabb érv volt, hogy a Kamarában lévő egzisztenciákat nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni, időt kell hagyni az átállásra.

Tehát miközben a köztisztviselőket és kormánytisztviselőket két hónap felmondási idővel, indoklás nélkül utcára lehet tenni, addig a kamarai tisztségviselőknek majd egy évet kell hagyni, hogy új megélhetés után nézzenek, addig pedig tartsa el őket az a 130 ezer vagyonőr a havi 70 ezer forintos fizetéséből???

No comment.

Bertha Szilvia
a Jobbik országgyűlési képviselője

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás

csibekelteto.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

4. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

9. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

10. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

11. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

12. profile

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

profile.hupont.hu

13. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

14. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

15. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

16. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

17. Érdekességek

► Olyan termékeket mutatnék be amelyek egyaránt a fiatalok és idősebbek figyelmét is felkelthetik! Nézzék meg ezeket a rendkívüli ajánlatokat és remélem örömük is lesz benne!

partner.hupont.hu

18. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

19. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

20. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

21. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

22. Cloud Solution for Microsoft 365, SharePoint & OneDrive

► Boost productivity & control with our guide to SharePoint document management best practices. Learn how to optimize your system with metadata, governance, security, and automation for seamless collaboration and compliance.

cloud.hupont.hu

23. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

24. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

25. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”

► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)

erzso-gyogyasz.hupont.hu

26. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

27. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd

► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

mohacsicsata.hupont.hu

28. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

29. második világháború

► csaták kudarcok vilámháboru a világ leggyorsabb katonai terve fegyverek harckocsik tankok stb.

csata.hupont.hu

30. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

31. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

32. Képeim

► ...

jenkins.hupont.hu

33. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

34. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

35. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

36. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

37. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon

acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu

38. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

39. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

40. Ez az oldal a 10-25 év körül lányoknak van!!!remélem tetszeni fog!:)

► lányok most van itt az idő h valaki jó oldalt csináljon és sikerült remélem tetszik:):):):)

tinilanyoklapja.hupont.hu

41. lomtalanit.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ

lomtalanit.hupont.hu

42. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

43. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

44. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

45. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

46. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából

► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...

countess.hupont.hu

47. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

48. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

49. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

50. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

51. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

52. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

53. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

54. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

55. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

56. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

customer.hupont.hu

57. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

58. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

59. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

60. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

61. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

62. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

63. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

64. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok

► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,

restaurator.hupont.hu

65. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

66. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

67. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

68. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

69. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

70. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

71. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

api.hupont.hu

72. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

73. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

74. Csajok!

► Itt mindent megtaláltok amit szeretnétek!

csontikutya.hupont.hu

75. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 59
Tegnapi: 15
Heti: 135
Havi: 223
Össz.: 45 231

Látogatottság növelés
Oldal: Ki védi meg a vagyonőröket 2
Celldömölki Ex Elnök blogja - © 2008 - 2026 - celldomolkijobbik.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »