E621 - Nátrium glutamát születéstől a halálig ... Tudjon meg többet a glutamát receptorokról. Kiderült, hogy a nátrium glutamát agydaganatot és rákot okoz! Továbbá felelős a legtöbb emésztőrendszeri betegség kialakulásáért. Ki a felelős ezért az ételmérgezésért? Hát igen, ez is, mint annyi más amerikából ért ide hozzánk. A kormány nem akarta beismerni, hogy hibát követtek el. Inkább hazudoztak és visszatartották a kutatások eredményeit, melyek bizonyították, hogy hosszútávon életveszélyes a nátrium glutamát fogyasztása. A legnagyobb multik valamint a média is kezében tartja a kormányokat. Újságokban, rádióban, TV-ben nem lehet az igazságra találni, mert cenzúráznak, a főszerkesztők kihúzza a cikkeket. Rengeteg fitness újság van a piacon, ha a mélyére nézünk kiderül, hogy manipulációval a Monsanto cég áll a háttérükben. Ez a cég akarta elérni, hogy Magyarországon is kötelező legyen az általa kifejlesztett génkezelt kukorica termelése. Ez a cég akarja a világ összes ételét ellenőrizni. Nemrég Indiában néhány földműves öngyilkos lett a Monsanto miatt. Szóval akkor ez is azt jelenti, hogy már a fitness újságokban leírtaknak sem lehet hinni!? Nagyon jól tudják ezek a nagy cégek, hogyan kell, és lehet az embereket manipulálni. Tudják, hogy csak azt hisszük el, amit olvasunk a magazinokban vagy a tv-ben látunk. Dr Russel Blaylock, aki a nátrium glutamát keresztapja írta az "Exitotoxins" című könyvet, melyben pld. a NutraSweet és aszpartám édesítőszerekről is beszélt. Rájöttek, hogy az agy külső részén is glutamát receptor sejtek vannak, csakúgy, mint minden belső szervben és szövetben. Az egész emésztőrendszer a nyelőcsőtől a vastagbélig ilyen glutamát receptorokat tartalmaz. A szív elektromos irányító rendszere is számos glutamát receptorral rendelkezik. A spermiumot, csontokat, mellékveséket, tüdőt, petefészket és a kalcium lerakódását is a glutamát receptorok ellenőrzik. Tehát mikor nátrium glutamátot eszik (E621), akkor a vérében a nátrium glutamát szint megemelkedhet akár 20-szoros értékre is. Ezért rohannak sokan wc-re étkezés után, izgalmi állapotba kerülnek a nyelőcső és bél receptorai. Előfordulhat, hogy irrátibilis bélszindrómát vált ki, vagy ha ez már kialakult, akkor sokkal rosszabb lehet a helyzet. Reflux esetén is romolhat az állapota. Sokszor ez is okozza a szívinfarktust, mert megzavarja a szív áramellátátát a túlzott glutamát fogyasztása. A vizsgálatok minden ilyen esetben alacsony magnézium mennyiséget állapítottak meg. A szervezet alacsony magnézium szintje esetén a glutamát receptor hiper érzékennyé válik. Az emberek, főleg az atléták, elég könnyen szívinfarktust kaphatnak a glutamát receptorok miatt, ha nem szednek extra magnézium kiegészítőket. Ha glutamát tartalmú ételeket vagy italokat fogyasztanak, vagy diétás kólát isznak edzés előtt, akkor túlizgatják a glutamát receptorokat, és e-miatt rendkívül megnő a veszély, hogy azonnal szívinfarktust kapjon az illető. Szokott Ön cukormentes Red Bull-t adni gyermekének vagy iszik-e ilyet edzés előtt? Persze a halotti bizonyítványon nem azt tüntetik fel, hogy "a halál oka: nátrium glutamát". Többek között azért sem, mert az orvosoknak fogalma sincs a nátrium glutamát kutatások eredményeiről. Felhúzott szemöldökkel néznek egymásra és a halál okát ráfogják valamire, jobb híján: szívinfarktus. Még a kardiológusok sem tudják, hogy a szív elektromos irányító rendszerében, de magában a szívizomban is glutamát receptorok vannak, Emberek millióinak szívritmuszavara (Arrhythmia) van, amely életveszélyes, de egyetlen orvos sem hívja fel a betegek figyelmét, hogy óvakodjanak a nátrium glutamáttól és aszpartámtól, pedig ezek okozzák a szívinfarktus legnagyobb veszélyét. A bébiételekkel ugyanez a helyzet. Azt hazudják, hogy kivették a bébiételekből a nátriumglutamátot. De ez nem igaz!!! Kivették a színtiszta nátrium glutamátot, és átnevezték "hidrolizált fehérje" és "kazeinát" valamint egy tucat más névre. Az összes bébiétel címkéjén látható, tele vannak nátrium glutamáttal. A szülők tudtuk nélkül károsítják gyermekük idegrendszerét. Pedig az első 18 hónap a legfontosabb időszak a bébi életében, ezért ne adjunk neki semmilyen toxikus ételt. Csodálkoznak, hogy gyermekük túlsúlyos vagy kövér? Állatkísérletekben megfigyelték, hogy az ételekhez adott nátrium glutamát azonnal elkezdte hizlalni az állatokat. Ha kivonnák a forgalomból, a gyártók száz millárdokat veszítenének. Gondoljon csak arra, hogy mennyi pénzt keresnek ezzel. És azzal, hogy a nátrium glutamát által okozott tüneteket, betegségeket kezelik. A kormánynak ez így nagyon jó, ők kontrollálják az élelmiszer törvényeket, melyekben a szénhidrát, zabpehely, cukor és hasonló termékek ajánlott bevitelét kezelik. Magyarországon is van élelmiszer ajánlás és törvény! Észrevette, hogy inkább különböző szénhidrátokat és a fehér kenyeret tartja előnyben a tápanyag dús teljes kiőrlésű kenyér helyett? Vagy állandóan sült krumplit kíván köretnek? Ismerős, ugye? A nátrium glutamáttal felszedett súlyt elég nehéz edzéssel leadni, de még annál is nehezebb leszokni azokról az ételekről, melyek tele vannak az étvágyát irányító glutamáttal. Ezek a metabolizmust is kibillentik az egyensúlyából. Az elhízáson kívül metabolikus szindromát is okoz, így leptin érzékenység alakul ki. Ez az a hormon, amely a bevitt/leadott energiát, azaz a metabolizmust is szabályozza. Dr. Blaylock azt is bebizonyította, hogy nagyon kevés nátrium glutamát elég a leptin érzéketlenség kialakulásához. A nátrium glutamát egyik legveszélyesebb formája a szójakivonat. A szójabab természetes módon nagy mennyiségű glutamátot tartalmaz. Jóval többet, mint bármelyik növény, zöldség. A szója hidrolizálása során a szója fehérje elválik a glutamáttól. A glutamát szintje ezért jóval magasabb a vegetáriánus ételekben. A vegetáriánusok úgy eszik az ilyen ételeket, mintha ezek lennének a legegészségesebbek a világon. Ne feledjük, a nátrium glutamát a legizgatóbb "méreg". Minél több van belőle az ételben, annál finomabbnak tűnik, és annál többet akar enni belőle. 25 éven keresztül CT-vel vizsgálták egy olyan csoportot, azok közül, akik a legtöbb szójás ételeket fogyasztották. A tanulmány eredménye az volt, hogy a legtöbb szóját fogyasztóknál fordult elő a legmagasabb arányú elmebaj (dementia), illetve agysorvadás. Ezeknek az embereknek mangán szintjük is jóval magasabb, amely az agy ugyanazon részére mérgező, ahol az ismereteink szerint a Parkinson-kór keletkezik. A legtöbb vegetáriánus megeszi a különböző méregkeverékeket a szójaételekben, és azt hiszi, hogy egészséges és tápláló. Holott hihetetlen módon pusztítják idegrendszerüket, csakúgy, mint más belső szervüket is. Ez nem azt jelenti, hogy aki nem vegetarianus, az nem mérgezi magát. Csak lehet, hogy nem eszik annyi szóját. A magyar ember legtöbbször vegetával és piros arannyal főz, melyek bővelkednek ebben az "idegméregben". Dr Blaylock már annyi kutatást végzett a nátrium glutamáttal kapcsolatban, hogy az amerikai kormány nem tud, nem mer ellene tenni. A kutatás eredményeit még a kormányok és az FDA (Élelmiszer Hivatal) korrupt kutató orvosai sem tudják megcáfolni. Hagyják, hogy dolgozzon magában, de nem engedik a média közelébe, hogy nyilatkozzon a nátrium glutamátról vagy a NutraSweet és társairól. Igazából a legjobban attól fél a kormány, ha elvesztené a csatát Dr. Blaylock ellen, az rossz eredményhez vezetne. Hogyan magyaráznák meg a népnek, hogy miért hazudtak, és miért kellett meghalnia emberek millióinak a nátrium glutamát fogyasztása miatt. Dr Blaylock egyetlen lehetősége az emberek tudomására hozni, hogy milyen rejtett veszély leselkedik rájuk az ételekben, az általa írt könyvek, videók, és nyilatkozatok, sokszor a "föld alatt". Magazinok, újságok, tv csatornák feketelistán tartják, ott nem engedik szerepelni, nyilatkozni. Emberek tízmilliói fogyasztanak nátrium glutamátot, édesítőszereket, és senki nem mondja, hogy ezektől a szerektől mindenféle neurológia problémánk lesz, beleértve a halált is, mint mellékhatást. Dr Blaylock beszámol arról is, több ezer betegét szabadította meg a gyógyszerek szedésétől azzal, hogy megtiltotta nekik a nátrium glutamátot tartalmazó ételek fogyasztását, és magnézium kiegészítőket adott. Pedig ezek a betegek mind különböző neurológiai betegségtől szenvedtek, különböző epilepsziás jellegű rohamokkal. Arról nem beszélve, hogy a nagymennyiségű gyógyszerek szedése ellenére is rohamuk volt. A legtöbb ideggyógyásznak, és azon orvosoknak, akik rohambetegségeket kezelnek fogalmuk sincs a nátrium glutamát káros élettani hatásáról. Persze hogy nincs fogalmuk. De ha lenne, akkor is minden este azon meditálnának, hogy a nátrium glutamát fogalma kimenjen a fejükből, hiszen gyógyítás nem üzlet-ág. Minden idegtudománnyal foglalkozó újság glutamát receptorokról beszél. Ma nagyon felkapott dolog. Ellenben arról senki nem beszél és ír, hogy mit keres a glutamát az ételben koncentrált formában, és miért? Csak arról beszélnek, hogy a glutamát egyfajta izgató méreg. De arról már nem, hogy a gyermekeknél is egyre több szívinfarktust okoz, és nem tudjuk mitől történhetett, hiszen tegnap még semmi baja nem volt a gyermeknek, ma meg megállt a szíve. Esetleg ma éppen megvakult az egyik családtagunk és hasonló helyzet állt elő. Ha megkérdezi az élelmiszergyártó cégeket, hogy az "élesztő-kivonat" (nátrium glutamát) mit keres a csomagoláson levő összetevők listáján, büszkén mondják, hogy a glutamát természetes formában fordul elő a természetben. A paradicsom és tengeri hínár is tartalmazza. Úgy gondolják, jogosan írják hatalmas betűkkel a csomagolásra, hogy "100%-ban természetes". Ez a HAZUGSÁG! A természetben teljesen más kötésben vannak jelen ezek a glutamátok. Különböző aminosav- csoportokban vannak jelen, nem pedig elizolált-szabad-aminosavként. Ha tényleg természetes formájában fogyasztja a glutamátot, mint komplex fehérjét, azt a gyomor képes rendesen megemészteni. Az emésztőrendszerben szinte nincs szabad kötésű aminosav a paradicsomból, és a tengeri hínárból, vagy bármilyen más természetes ételből. Szabad kötésű aminosav nem létezik a gyomorban, hiszen ha természetes az étel, akkor az kombinált aminosavként szívódik fel, amit a máj lebont, így nagyon kicsi koncentrátumban fordul elő. Ezért a szervezetnek nem okoz gondot. Ha a gyártók hidrolizálják, vagy élesztő kivonatként adják az ételhez, akkor az már nem természetes, és a címkézés is megtévesztő. Miután az aminosavból szabad kötésű aminosavat állítanak elő, ez a szervezet számára már méreg. Ha az emésztőrendszeren keresztül az a glutamic sav a szervezetbe kerül, akkor a vér glutamic-sav szintje 20-szorosára emelkedik, de gyakori a 40-szeres koncentráció is. Az úgynevezett "blood brain barrier" nem képes ilyen mennyiségű glutamic-savat lebontani, mivel ez nem természetes neki. Tehát az állítás az étel csomagolásán, hogy " természetes", egy nagy hazugság. Aki nátriumglutamáttal telepakolt ételt eszik, annak néhány fűszernövény, melyek blokkolják a glutamic savat, csillapítják a glutamát toxikus hatásait: a kurkuma, silimarin, vagy gingko biloba. De a legjobb javaslat az, hogy messziről kerülje a csomagolt ételeket. Egyetlen csomagolt ételről sem lehet biztosan állítani, hogy ne lenne tele glutamáttal. Az összetevők listáján kiderül, hogy a glutamát nem is egyszer, hanem 2-3 vagy többször is szerepel. Az összetevő listát úgy kell értelmezni, hogy a legelső helyen levőből van a legtöbb, a második helyen levőből a második legtöbb, és így tovább. Néhány eldugott glutamát név, melyet érdemes figyelni: minden ami "hidrolizált", élesztőkivonatok, mono sodium glutamate, mono potassium glutamate, glutamate, glutamic-sav, zöldség-fehérje kivonat, zselatin, minden ami "autolizalt" (autolyzed), sodium caseinate, búza-kivonat, mesterséges ízesités, természetes ízesítés, aroma-azonos ízesítés, kalcium caseinate, texturált-fehérje, tejsavó-izolátumok, ízfokozók. Valószinűleg fut még más néven is. Ha az összetevők listája "fűszerek" megnevezést tartalmaz, akkor a legtöbb esetben az is tartalmaz glutamátot. A törvény szerint, ha az ételhez már előre összekevert állapotban adnak hozzá valamit, akkor nem kell feltüntetni az összetevők listáján a glutamátot. Csak azt kell ráírni, hogy paprika-bors keverék, de közben tele van glutamáttal is. Ellenben a címkére csak annyi kerül: "fűszerek". Ha az összetevő listáján több glutamátnak megfelelő nevet lát, az annyit jelent, hogy az étel nagy mennyiségben tartalmaz glutamátot. Elgondolkodott már azon, hogy miért nem tudja letenni a chips-es zacskót, ha egyszer nekiállt az evésnek? Nézze meg az összetevők listáját, a hidrogénezett olajokon kívül tele van glutamáttal. Az izgató toxinok túlizgatják az érzékelőbimbókat a nyelvén, és további habzsolásra késztetik. A toxikus hatás nem fejeződik be a nyelvnél, tovább izgatja az emésztőrendszer glutamát receptorait, aztán a glutamát bekerül a véráramlatba, onnan az agyába, és az agyban az agysejtjei a szó szoros értelmében szétdurrannak. mivel a glutamát túlizgatja őket. Ez a folyamat és a vele járó izgalom fokozható! Aztán a lelkiismeretének könnyítése miatt a chips-et leöblíti diétás kólával, és a kólában levő aszpartám rátesz még 1-2 lapáttal. Kész a recept egy jó kis szivinfarktusra vagy agydaganatra, de lehet, hogy csak megvakul tőle. Bármelyik is az eredmény, mind csupa izgalom. Egyetlen kérdés maradt: miért teszik a nátrium glutamátot az ételbe? Azért, mert a feldolgozott ételeknek egyébként hányingert keltő íze lenne, és nem enné meg senki. Továbbá késztet az evésre, hízlal, betegséget, majd halált okoz. Vagyis üzletet hoz a házhoz. Véleményem: Akinek még ez sem elég ahhoz, hogy megértse a saját gyilkosáért fizet, amikor dohányt, és mérgekkel telepakolt "élelmi-szereket" vásárol, azt nem lehet megmenteni a korai haláltól. Akik azt mondják, hogy egészségesen élni drága, azok soha nem számolták ki azt, hogy mennyibe kerül lemérgezni magukat és szeretteiket. Ön dönti el hogyan akar élni és utódainak milyen jövőt kíván biztosítani. Ha csak egy embernek küldi el az oldal elérhetőségét, már megtette a kezdő lépést az emberiség megmentéséért.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás
csibekelteto.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
4. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
7. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
9. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
11. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
13. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL
► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.
nemszamit.hupont.hu
14. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
16. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
17. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
18. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”
► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)
erzso-gyogyasz.hupont.hu
19. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon
acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu
20. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
21. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
22. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
23. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
24. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
26. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
27. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
api.hupont.hu
28. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
29. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
► csaták kudarcok vilámháboru a világ leggyorsabb katonai terve fegyverek harckocsik tankok stb.
csata.hupont.hu
31. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL
► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT
tepesztalatok.hupont.hu
32. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
33. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
34. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
35. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
36. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
37. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
38. Ez az oldal a 10-25 év körül lányoknak van!!!remélem tetszeni fog!:)
► lányok most van itt az idő h valaki jó oldalt csináljon és sikerült remélem tetszik:):):):)
tinilanyoklapja.hupont.hu
39. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
40. Emberi értékek
► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"
emberi.hupont.hu
41. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások
► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek
izvarazs.hupont.hu
42. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
43. profile
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
profile.hupont.hu
44. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.
anya-apa.hupont.hu
46. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
47. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
48. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
49. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd
► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető
mohacsicsata.hupont.hu
50. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
51. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő
► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!
strasszergalambok.hupont.hu
52. LÁCACSÉKE
► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók
lacacseke.hupont.hu
53. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
► CiCa MiNdIg MiNdEn KöRülMéNyEk KöZöTT:)I♥Love Cat:)
cat-cat.hupont.hu
55. Cloud Solution for Microsoft 365, SharePoint & OneDrive
► Boost productivity & control with our guide to SharePoint document management best practices. Learn how to optimize your system with metadata, governance, security, and automation for seamless collaboration and compliance.
cloud.hupont.hu
56. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
57. Naked Light
► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.
sajatidezetek.hupont.hu
58. Kimerültség, stressz, depresszió, vitamin, egészség, gyógynövények...
► Kimerült? Stresszes? Depressziós?... Egészség = vitamin, gyógynövények
vitaminok-gyogynovenyek.hupont.hu
59. FC Barcelona
► Folyamatosan bővül...
fcccbarcelonaaa.hupont.hu
60. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
61. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
62. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
63. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
64. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ
► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!
carlos-zene.hupont.hu
65. Zalai Szántó település hely,- és a Szekér família családtörténet kutatása
► “Sine praeteritis futura nulla" „A múltnak kútja, a jövőnek titka van és a jelen az egyetlen, amit te alakítasz!”
szeker.hupont.hu
66. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
67. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
68. Érdekességek
► Olyan termékeket mutatnék be amelyek egyaránt a fiatalok és idősebbek figyelmét is felkelthetik! Nézzék meg ezeket a rendkívüli ajánlatokat és remélem örömük is lesz benne!
partner.hupont.hu
► Összegyüjtött receptek
soniboyrecept.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
admin.hupont.hu
71. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon
► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS
locsolotomlo.hupont.hu
72. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
73. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
74. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok
► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?
linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu
75. Csajok!
► Itt mindent megtaláltok amit szeretnétek!
csontikutya.hupont.hu