Celldömölki Ex Elnök blogja

"Múlékony életünkben arra törekszünk, hogy valami maradandót alkossunk"( Eötvös L. )"Az igazság csak annak fáj aki hallja, aki olvassa annak gyógyír"(Németh Z.)

Folyamatos a néphülyítés és parasztvakítás!
Addig nincs esélye a magyarnak, míg benyeli a maszlagot.

Sajnos az ősz sem hozott változást. Továbbra is megy a magyarok megosztása, hülyítése. Mindaddig, amíg az emberek nagy része elhiszi a hivatalosan mondott álláspontot esélytelen az ország rendbetétele és a magyarok felemelkedése.
Mire gondolunk?

Immár mintegy 1,5 éve megszűnt a 8 évig tartó MSZP-SZDSZ-es kormányok vergődése és a magyar emberek joggal hihették, hogy jön végre egy tökös kormány, amely jobb irányba viszi majd a dolgokat. Nos, lassan ott vagyunk, hogy nemhogy jobb irányba mennénk, de lassan kitehetjük a táblát, hogy rosszabbul élünk, mint másfél éve.

2010 tavaszán a kormányalakításkor az Orbán-Matolcsy tandem a következőket ígérte.

1. Nem lesznek többé megszorítások.
2. Pelpörgetik a gazdaságot, és munkahelyeket teremtenek.
3. Magyarországon nem lesznek kilakoltatások, senki sem veszti el a tetőt a feje felül.

Azt hiszem, hogy joggal reménykedhetett a magyar ember, hogy végre megmozdul valami, történik valami más, mint eddig. Ehhez képest jött az arculcsapás. Az első bejelentett intézkedések között volt az egykulcsos adó bejelentése.
Mit is jelent ez a sokat emlegetett egykulcsos adó, a kormány szerint ugye arányos adórendszer. Miért kellett ezt meglépni? Orbán Viktor 2010 tavaszára csapdahelyzetbe került. 8 évig ugyanis, ellenzékben addig fúrta a kormányokat, amíg mire ő került kormányra bezárultak az épeszű lehetőségek. De miért hazudott folyamatosan Orbán ellenzékben? Az MSZP kormányok ugyanis olyan gyengén teljesítettek, hogy ha az ellenzék (FIDESZ) semmit sem csinál 2002-től 2006-ig, akkor is nyert volna. Mégis a szocik jöhettek újra. Aztán 2006-tól már még jobban érvényes volt, hogy simán nyer a Fidesz 2010-ben, semmit sem kell csinálnia olyan rossz volt az MSZP-SZDSZ.

Orbán sok mindent elnézett és csinált a pártbéli hatalma megtartása érdekében.

Mégis mi lehetett az oka, akkor a Fidesz folyamatos kampányának. Miért kellettek a polgári körök 2002-ben, miért kellett a nevetséges "rosszabbul élünk, mint 4 éve" kampány - aminek köszönhetően vesztettek mellesleg 2006-ban. Miért kellett a 14. 15. havi nyugdíj ígérete? Miért kellet 2006-ban az utcai hajcihő? Miért kellett az egy a tábor egy a zászló? Miért kellett elvenni még a szélsőjobbos szavazókat is? Miért kellett megfúrni minden akkori kormánykezdeményezést, ami például a mostani Fidesz célokat szolgálták volna, államadósság csökkentést. Miért? Miért? Miért? Mi áll a háttérben? Nos, kérem semmi más, mint Orbán Viktor személyes politikai ambíciói és hatalomvágya. Mikor esélyesként 2002-ben vesztett, féltette a helyét a Fideszen belül és elterelve a vereségéről a szót elkezdte a polgári körözést, meg a haza nem lehet ellenzékben. Pedig pártja a Fidesz biztos nyerő lett volna 2006-ban, ha Orbán befogja a száját. De Viktornak fontosabb volt saját maga, mint a pártja é s az országa.
Ugyanez játszódott le 2006-ben. Biztos befutóként, kínos vereség. A most kiszivárogtatott Wikilaeks anyagokból egyértelmű, hogy a Fideszen belül komolyan felvetődött, hogy az immár 2. vereségét elszenvedő Orbánt leváltják és Brüsszelbe küldik. A lehetséges utódok között Kósa, Pokorni, Rogán neve is felvetődött. Orbán azonban érezte az ingatag helyzetét a saját pártján belül. Az ország számára a lehető legrosszabb utat választotta a saját céljai érdekében. Militarizálta a hazai politikát. Csatatérré változtatta a Magyar Köztársaságot. Háborús övezet lett a haza. Kapóra jött neki az öszödi beszéd (nagyon kíváncsi lennék kik játszottak össze Orbánnal a szocik közül). Magyarország a XXI. század elején "kommunistákra" és "fasisztákra" bomlott. Orbán és Gyurcsány személyes felelőssége, hogy a magyar hazát megosztották. Családok, régi barátok, munkatársak estek egymásnak és harapták el egymás torkát. Mindezt csak azért, hogy a Fideszt továbbra is Orbán Viktor vezethesse.

Orbánt már a Fideszen belül is többen Brüsszelbe száműzték volna a két vereség után, már a lehetséges utódokról ment a vita. Viktor azonban a saját céljait a pártja és az ország érdeke elé sorolta.

És megtörtént! 2010-ben vesztettek a szocik, akiknek már 2006-ban menniük kellett volna, de Orbán a nagy pártbéli hatalomféltésében kormányon tartotta még 4 évig Gyurcsányt (Bajnait).
De eljött 2010 tavasza, és a nép elzavarta az MSZP kormányt. Alig vártuk, hogy beteljesüljenek az orbáni ígéretek. Nincs megszorítás, jönnek munkahelyek. Orbán viszont csapdában vergődött. Megtartotta ugyan a vezető helyét a pártban és ráadásul újra miniszterelnök lett, de igazából meg volt kötve a keze. Semmit sem tudott csinálni, mert 8 évet ellenzékből azzal töltötte, hogy bármit csinált volna kormány azt azonnal lefikázta. 8 év hosszú idő, annyi mindent szidott már, hogy nem maradt semmilyen eszköz a kezében. Nem tudott mit csinálni, mert bármit tesz, Gyurcsány sorsára jut. Hazudtunk éjjel-nappal, ugye.
Kiszaladt hát Orbán Barossohoz, hogy az engedje meg neki, hogy költekezzen egy kicsit, mert nagyon sok mindent megígért, ahhoz pedig pénz kell. Barosso nemet mondott. Orbán lógó orral jött haza Brüsszelből. Forrót benne a düh Barosso és az EU iránt.


A csalódott Orbán. Barosso nem engedte költekezni.


Elhatározta, hogy akkor is bosszút áll. Bevezette tehát Brüsszel háta mögött a bankadót és válságadót. Brüsszel prüszkölt persze, de aztán hallgatólagosan megegyeztek, hogy legyenek különadók és aztán majd annak terheit majd fokozatosan a lakosságra hárítják át. Orbán persze - szóban - ezt szigorúan megtiltotta, mármint az áthárítást, de hát, aki egy kicsit is tud számolni az látja, hogy bizony mi fizetjük a banki különadót és a válságadókat is.
Aztán Orbánnak adót kellett csökkentenie, mert 8 éven keresztül mondta. Nem kell más csak egy egyszeri nagyarányú adócsökkentés. ÁFÁ-t nem lehetett csökkenteni, mert nincs hatása, mert úgy járt volna, mint Gyurcsány 2006 elején. 25-ről 20%-ra csökkentette az ÁFÁ-t, az állam bevétele jelentősen csökkent, az 5%-ot meg lenyelték a kereskedők.
Járulékot sem lehetett csökkenteni, mert azonnal összeomlott volna az egészségügy és nyugdíjkassza. Maradt tehát a személyi jövedelemadó. Mivel eredeti ötlete nem volt utánozta a sokszor szidott Szlovákiát. Egykulcsos adó. A szlovákoknak különben is jól megy. Lemásolta egy az egyben a szlovák adót. Csak azt felejtette el, hogy a szlovákoknál megcsináltak mindent, amit ő nálunk Gyurcsánynak nem engedett. Magán egészségbiztosítói rendszer, fizetős egészségügy, bezárt vasúti szárnyvonalak, tandíj, segélyek eltörlése (emlékszünk még a szlovákiai éhséglázadásokra). Tehát a szlovákoknak azért megy, mert drasztikusan lecsökkentették a kiadásokat, azaz megszorításokat megcsinálták, és ezek UTÁN lett egykulcsos adó, mert így már be lehetett vezetni, mert megvolt a fedezete.

Szlovákia megcsinált mindent, amit mi nem és UTÁNA csökkentett adót!

A mi kis vezérünk Matolcsyval karöltve ezt nem látta, aztán csak csökkentettek. Egy hónap múlva szóltak Matolcsynak, hogy baj van, így hiányzik 500 milliárd a költségvetésből. Előjöttek a szokásos csontvázazással, és a válságadókkal. Mikor ez a pénz sem volt elég bejelentették, hogy nem utalnak 14 hónapig a magánnyugdíj pénztárakba. És mivel a magyarok birka módjára hallgattak, egy hét múlva lefoglalták a nyugdíjpénztárakat.
Így eltelt egy év, és semmi sem történt. Augusztusban jött a pofon, hogy a gazdaság nemhogy nem pörög, hanem egyenesen stagnál. De mitől is pörögne, az embereknek kilóg a seggük a gatyájukból, hónapról hónapra élnek. Örülnek ha a hiteleiket fizetik, nemhogy még fogyasszanak is.
Jött tehát az újabb kifogás. A világgazdaság, bla, bla. A legjobban az új jelszó az adósságcsökkentés tetszik. A magyart lehet vakítani, mint vásárban a parasztot. Orbán 81-ről 77%-ra csökkentette az államadósságot tavasszal, most újabb 4%-kal csökkentjük. Miből? Hát a nyugdíjpénztári vagyonból és a valutatartalékból. Ezek mind rendelkezésre álltak, már Gyurcsánynál és Bajnainál is. Ők is megtehették volna, de hát nem sok értelme van. Játék a számokkal. Csökkent az adósság, de kevesebb a tartalék is. Orbán meg úgy járkál közöttünk, mintha ő személyesen benyúlt volna a bukszájában és a sajátjából csökkentette volna az ország adósságát. Nos nem. A mi pénzünkből elvett egy kicsit és abból tette. Mit tett volna, ha mindezt mondjuk a Gyurcsány vagy a Bajnai akarta volna megtenni? Na ugye.
Sajnos egyre jobban látszik, hogy Orbán nem csinál semmit sem, vagyis egy szinten van Gyurcsánnyal, csak egy dolog fontos neki, a hatalom.
Most meg jönnek a megszorítások, amit persze tilos annak hívni, mert még elvisznek.

És mi végre csináljuk mindezt? Hogy megnyugtassuk a hitelezőinket és a befektetőket! Azért nyomorgunk, hogy a hitelezőink jól alhassanak.

Befejezésül álljon itt egy vicc.
Kovácsnak nagy adóssága van Kohn felé. Nem tud aludni miatta. Forog az ágyában. A feleségét már idegesíti.
- Mi van veled, úgy fújtatsz, mint egy víziló?
- Hát tudod asszony egy hét múlva meg kell adnom Kohnnak a tartozást?
- Várj felhívom? - mondja a felsége.
- Most éjjel?
A felség elmegy telefonálni. Öt perc múlva visszajön.
- Na, mi van?
- Felhívtam és megmondtam neki, hogy nem fogsz tudni fizetni!
- Micsoda, jaj, és mi történt?
- Semmi, most ő nem tud aludni.

http://szabadeuropa.shp.hu/hpc/web.php?a=szabadeuropa




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás

csibekelteto.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

4. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

5. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

7. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

8. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

9. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

11. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

12. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

13. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

14. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

15. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

16. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

17. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

18. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

19. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”

► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)

erzso-gyogyasz.hupont.hu

20. profile

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

profile.hupont.hu

21. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon

acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu

22. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

23. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

24. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

25. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

26. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

27. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

28. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

29. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

30. Érdekességek

► Olyan termékeket mutatnék be amelyek egyaránt a fiatalok és idősebbek figyelmét is felkelthetik! Nézzék meg ezeket a rendkívüli ajánlatokat és remélem örömük is lesz benne!

partner.hupont.hu

31. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

32. Ez az oldal a 10-25 év körül lányoknak van!!!remélem tetszeni fog!:)

► lányok most van itt az idő h valaki jó oldalt csináljon és sikerült remélem tetszik:):):):)

tinilanyoklapja.hupont.hu

33. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

api.hupont.hu

34. második világháború

► csaták kudarcok vilámháboru a világ leggyorsabb katonai terve fegyverek harckocsik tankok stb.

csata.hupont.hu

35. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

36. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából

► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...

countess.hupont.hu

37. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd

► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

mohacsicsata.hupont.hu

38. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

39. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

40. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

41. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

42. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

43. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

44. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

45. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

46. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

47. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

48. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

49. Cloud Solution for Microsoft 365, SharePoint & OneDrive

► Boost productivity & control with our guide to SharePoint document management best practices. Learn how to optimize your system with metadata, governance, security, and automation for seamless collaboration and compliance.

cloud.hupont.hu

50. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

51. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

52. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

53. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

54. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

55. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

56. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

57. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

58. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

59. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

60. LÁCACSÉKE

► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók

lacacseke.hupont.hu

61. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

62. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

63. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

64. ♥(:CiCa MiNdig:)♥

► CiCa MiNdIg MiNdEn KöRülMéNyEk KöZöTT:)I♥Love Cat:)

cat-cat.hupont.hu

65. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

66. Csajok!

► Itt mindent megtaláltok amit szeretnétek!

csontikutya.hupont.hu

67. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége

► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!

micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu

68. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

69. Kaméleon

► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!

kameleon.hupont.hu

70. Kimerültség, stressz, depresszió, vitamin, egészség, gyógynövények...

► Kimerült? Stresszes? Depressziós?... Egészség = vitamin, gyógynövények

vitaminok-gyogynovenyek.hupont.hu

71. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ

► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!

carlos-zene.hupont.hu

72. Zalai Szántó település hely,- és a Szekér família családtörténet kutatása

► “Sine praeteritis futura nulla" „A múltnak kútja, a jövőnek titka van és a jelen az egyetlen, amit te alakítasz!”

szeker.hupont.hu

73. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

74. FC Barcelona

► Folyamatosan bővül...

fcccbarcelonaaa.hupont.hu

75. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 42
Tegnapi: 15
Heti: 118
Havi: 206
Össz.: 45 214

Látogatottság növelés
Oldal: Folyamatos a néphülyítés és parasztvakítás
Celldömölki Ex Elnök blogja - © 2008 - 2026 - celldomolkijobbik.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »